A szalagavató ruha a bálozók figyelmének középpontjában

A végzős bál közeledtével minden fiatal lány figyelme a szalagavató ruha köré összpontosul. Izgatottan várják a ruhapróbát, ahol magukra ölthetik a választott modellt, hozzáillő cipőt keresnek és frizura ötletek után kutatnak, majd megvitatják egymással az inspirációkat.

A szalagavató ruha kínálat minden évben megújul és illeszkedik az aktuális trendekhez. Ezen belül azonban számtalan különleges variációban bontakozik ki, így megtalálja a számításait az, aki hercegnőként akar tündökölni és a minimalista, letisztult sziluettek kedvelői is örömüket lelik a kínálatban.

A próbára tisztán és smink nélkül illik érkezni, hiszen a szép ruhát könnyű összemaszatolni egy kis rúzzsal vagy alapozóval. Az időpont lefoglalását időben érdemes elintézni, ezzel nagyobb eséllyel lesz a miénk a kiszemelt szalagavató ruha. A báli szezon idején ugyanis minden lány a megfelelő öltözéket keresi és hamar lefoglalásra kerülnek a legnépszerűbb fazonok. Emellett az idő azért is meghatározó, mert megeshet, hogy a választott szalagavató ruha igazításra szorul, ezért jobb, ha nem késlekedünk.

Szerencsénkre más szalonokban még időpont foglalás sem feltétlenül szükséges, így bármikor betérhetünk, hogy kiválasszuk a legszebb költeményt a báli keringőhöz.

Tüllben gazdag, strasszokkal díszített ruha; empire fazonú, vékony vállpántos remekmű; csipkés, romantikus, hercegnői darab vagy nagy szoknyás, varázslatos és fejedelmi sziluett. Bármelyiket érezzük is a magunkénak, az egyéniségünkhöz és az elképzeléseinkhez illő fazont választhatjuk ki a mesés felhozatalból.

Egy színvonalas ruhaszalon a legjobb kelmékből varrt modelleket kínálja bérlésre. A szalagavató ruhák mellett számtalan esküvői ruha, alkalmi ruha és koszorúslány ruha biztosítja a választék gazdagságát. Bármilyen ünnepi eseményre készüljünk is éppen, egy kellemes és elegáns szalon falai között élvezetes programban lehet részünk. Kiváló meglátásokkal gazdagodhatunk, melyek segítenek abban, hogy a számunkra legelőnyösebb darab ékesítse fel az ünnepi megjelenésünket.